Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sárkány

SÁRKÁNY
Stúdió: DreamWorks Animation
Megjelenések: 2010-2014
Rendezők: Chris Sanders - Dean DeBlois
Bevételek: $ 1,113,788,694
Epizódok:
> Így Neveld a Sárkányodat (2010)
> Így Neveld a Sárkányodat 2. (2014)
> Így Neveld a Sárkányodat 3. (2018)

ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT egyik sorozata, a DreamWorks Animtion-nál. Az első részt Kung Fu Panda rész 2010-ben lett bemutatva. 2012 és 2014 között ment a sorozat két évada. Majd azután jelent meg a második része. 2014-ben bejelentették, hogy 2015-ben lesz a sorozat harmadik évada és utána a negyedik évada. 2018-ban tervezik bemutatni a harmadik részét.

ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT 3. (2018)
A DreamWorks Animation bejelentette, hogy az Így neveld a sárkányodat című animációs filmsorozat harmadik részét 2016. június 17-e helyett csak 2017. június 9-én fogják bemutatni az amerikai mozikban. A halasztás okáról a stúdió nem nyilatkozott, sőt, hogy a hírt tompítsa, azt is bejelentette, hogy szeptember elsején a második epizód világbevételei átlépték a 600 millió dollárt, s így az Így neveld a sárkányodat 2 az év legsikeresebb animációja jelenleg. 2015-ben bejelentették, hogy 2017. helyett 2018-ban jelenik meg a harmadik rész.

SÁRKÁNYOK (eredeti cím: Dreamworks Dragons) színes, amerikai televíziós 3D-s számítógépes animációs sorozat, melyet a Dreamworks Animation készít a Cartoon Network számára. A sorozat az Így neveld a sárkányodat című film alapján készült.2014. májusában megerősítették, hogy az Így neveld a sárkányodat sorozat kap egy harmadik évadot de csak 2015. tavaszán lesz a premierje és a címe Dragon Masters lesz. 2014. Augusztusban megerősítették, hogy még negyedik évad is várható és a harmadik és a negyedik évad 26 epizódból fog állni.

 

BOX OFFICE TELJESÍTMÉNY
Animációk Box Office Bruttó Box Office Rangsor
Észak
Amerika
Más Terület Világszerte Észak
Amerika
Más Terület
Így Neveld a Sárkányodat
(2010)
217,581,231 277,297,528 494,878,759 # 140 # 160
Így Neveld a Sárkányodat 2.
(2014)
177,002,924 444,534,595 621,537,519 # 224 # 109
Animációk 394,584,155 721,832,123 1,116,416,278 - -
 

Cikkek

Így Neveld a Sárkányodat 2. (2014)

2016.11.26

 

Így Neveld a Sárkányodat (2010)

2016.11.26